
A CsaládFÁK című emlékkiállítást Nagy József akadémiai festőművész halálának 10. évfordulója alkalmából rendezték, amelynek kurátorai PhDr. Szabó Kinga, Klaučová Nagy Gabriella, a művész lánya és a művész unokája, Ing. Arch. Mária Klaučová voltak.
Szabó Kinga beszédében röviden összefoglalta a művész életrajzát, elmondta, hogy 1926-ban született Pozsonypüspökin. Az első generációhoz tartozott, amely a háború után alapított pozsonyi Képzőművészeti Akadémián végzett. Mesterei Vincent Hložník és Orest Dubay, a szlovák grafika nagy egyéniségei voltak, akik tanítványaiknak a szakmai tudásuk mellett a felelősségtudat és a hivatástudat terén is példát mutattak. A kiállítás címével kapcsolatban a kurátor hangsúlyozta: „Amikor a családfáról van szó, nemcsak a családi vonalak kapcsolataira kell gondolnunk, hanem Nagy József esetében a gyönyörű, gazdag Kukkónia vidékének minden lakójára, akiket a föld és a benne gyökerező hagyományok kötnek össze.“
A művész életrajzából megtudtuk, hogy az első évtizedekben elsősorban grafikai és illusztrációs munkákkal foglalkozott. Dolgozott A Hét, az Irodalmi Szemle, az Új Szó, a Dolgozó Nő és a Remény című újságoknak és folyóiratoknak, illetve a Madách Kiadónak, a Szlovák Pedagógiai Kiadónak és az Egyházi Kiadónak. Ismertek továbbá a sürgető társadalmi üzenetet hordozó grafikai ciklusai, valamint az 1960-as évektől nagyméretű gobelinjei és szakrális művei.
Az eseményen közreműködött Bertók István zongorán és Kotiers András szaxofonon, akik Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtéseiből két magyar népdalt adtak elő.

A kiállítás részben a Szövetség a Közös Célokért polgári társulás és annak igazgatója, Hideghéthy Andrea támogatásával valósult meg.