Csallóköz a Duna legnagyobb szigete. 100 km hosszú, legnagyobb szélessége 25 km. Csallóköz nevét 1250-ben említik először. A sziget korábban vizekben, fákban bővelkedő, lápos és erdős terület volt, amely a 19. század végi ármentesítés következtében változott termékeny síksággá. Csallóköz néven azonban nem csak egy földrajzi egységet neveznek meg, hanem ugyanez a neve egy fogalomnak is, amely egy kulturális-néprajzi területet rejt magában. A sajátos természeti környezet sajátos megélhetési módokat kínált az itt letelepedőknek. Mindemellett a sziget önálló közigazgatási egységként – districtusként – is működött. Kiállításunkkal éppen ezt a sajátos hagyományokkal, önálló történelemmel rendelkező területet kívánjuk bemutatni.
A földszinten azt az időszakot mutatjuk be, amelyről kizárólag csak a régészet segítségével szerezhetünk tudomást. Az emeleti előcsarnokban az első, név szerint ismert személyekre hívjuk fel a figyelmet. Első helyiségünkben arra a kérdésre keresünk választ, hogy korábban miből éltek meg a sziget lakosai. A másodikban egy hagyományos csallóközi konyhát láthatunk. Harmadik helyiségünk egy füstös konyha. Utána a tisztaszoba következik.
Az ún. Vámbéry emlékszobában Vámbéry Árminra, a nagyteremben pedig a csallóközi eredetű főnemességre emlékezünk. A következő terem témája a hagyományos csallóközi öltözködés. A martosi szoba berendezése Martos községből való. Az ún. Céhes-szobában a céhekbe tömörült csallóközi iparosokra emlékezünk. Utolsó helyiségünk a regionális népművészeté.
Kifelé menet láthatjuk a kiállított alabárdokat, amelyeket a Csallóközben az éjjeliőrök, népiesen a bakterek használtak.
